A parfüm története
Illatszereket előszeretttel használtak már az ókori görögök, a rómaiak, az egyiptomiak, a perzsák és az ázsiai népek is. A modern parfümgyártás azonban későbbre, a 16. század elejére datálható.
A Firenzéből származó Medici Katalin a franciák leendő, királya II.Henrik felesége lett és a királyi udvarban divatba hozta a parfümöket. A 17. századtól a franciországi Grasse vált a parfüm-készítés bölcsőjévé, ahol a kesztyűkészítők a régióban fellelhető növényeket és virágokat használták fel a bőrtermékeik illatosítására. Ugyanis ezzel el lehetett fedni a bőr gyakran kellemetlen szagát - az illatos kesztyűk óriási népszerűségre tettek szert. A 18 - 19. században egyre szélesebb réteg kezdett parfümöket használni. A magukra adó hölgyek könnyed, egyidejű illatokat használtak: leginkább levendulát, ibolyát és rózsát. A hölgyek és urak hasonló illatokat viseltek, a parfümöket - nem kevés marketingmunkának köszönhetően - a 20. században választották élesen el férfi és női típusúakra. Érdemes tudni azonban, hogy a határ korántsem olyan éles, mint amilyennek tűnik: például sok nő visel megelégedéssel eredetileg férfiaknak készült illatot.
A 19. század végéig a folyékony parfümöket kizárólag növényi illóolajokból keverték ki, olykor persze állati eredetű anyagokat is használva. (ámbra, mosúsz, stb.). A 20. század elejémn aztán sok minden változott. Egyfelöl divatba jöttek a többjegyű virágos illatkompozíciók és a keleties keverékek, másfelöl a kémikusok szintetikus alapanyagogat állítottak elő.
Ez utóbbi lehetővé tette, hogy a parfümgyártás ipari méreteket ölthessen. Nem volt tovább szükség a drága, néha beszerezhetetlen összetevők mindegyikére., hiszen kiválthatók voltak szintetikus párjukkal. A parfümök szinte mindenki számára elérhető áruvá, váltak és megkezdődött tömegtermelésük, mely immar arra törekedett, hogy minél szélesebb réteg igényeit elégítse ki.
Szerencsére mindmáig maradtak olyan parfüm-házak, ahol mellőzik a szintetikus anyagok használatát és természetes alapanyagokból készülő, gyakran meglehetősen egyedi parfümöket készítenek - ,melyek nem próbálják izzadságosan követni a tömegigényt. Ez persze annak is köszönhető, hogy eme parfüm-házak nem kötik meg illatkreátoraik kezét, akik így jóval szabdabban készíthetnek olyan termékekekt, melyek egy nagyságrenddel kifinomultabbak kommersz társaiknál.
D.R. HARRIS LONDON
Az alapanyagok
A parfümök szirmokból, bimbókból, levelekből, szárakból, fás részekből, gyümölcsökből, magvakból, gyökerekből kivont illóolajokból, sőt állati szekrétumokból, (mirigyváladék) készülnek.
Azzal viszont már jóval kevesebben vannak tisztában, hogy micsoda fáradságos, aprólékos munka vezet ezek kinyeréséhez. A parfüm-világ fővárosában, a franciaországi Grasse-ban például a munkások pirkadat elött kelnek, hogy még napfelkete előtt leszedjék a jázmint, ami a rózsa után a parfüm-gyártás leggyakrabban hasznosított alapanyaga. Amikor a nap felbukkan a horizonton, a virág az illatának 20 %-át elveszíti, így leényeges a sietség.
Aki gyakorlott a begyűjtésben, háromnegyed óra alatt fél kiló virágot szed le, ami nagyjából ötezer darab kis virágnak felel meg. Azonban ez a mennyiség mindössze néhány csepp esszenciát jelent. 400 kilónyi, azaz négymillió darab jázminvirágból mindössze fél kiló koncentrált olaj nyerhető ki. Nem csoda tehá, ha az így nyert jázmin abszolut minőségtől függően 2 - 4 millió forintnyi összegbe kerül. ez még nem is egyedi eset: az indiai szantálfának 30-50 év kell, mire felhasználhatóvá válik - nem véletlen, hogy az egyik legértékesebb és legdrágább alapanyag. 1500 kiló bergamottból csupán 1 kiló esszencia nyerhető ki, 1300 kiló tubarózsából mindössze 200 mililiter abszolut olaj, ami tehát így az aranynál is értékesebb. Ráadásul nem egyszerű egy illat esetében a változatlanság megőrzése: a jázmion illata például mezőről-mezőre, évről-évre különbözhet a klímának, az eső mennyiségének és a talaj állapotának függvényében.
